Jichák Hercog izraeli elnök pedig a Soroka kórházat ért rakétatalálat után úgy fogalmazott, a legsúlyosabb csapást kell mérni „a Teheránban ülő kígyó” fejére.
A beér-sevai egészségügyi intézményben csodával határos módon senki nem alt meg, csak néhányan szereztek könnyebb sérüléseket. Donald Trump szűk körben állítólag már jelezte, hogy jóvá fogja hagyni az Iránra mért amerikai csapást, de még vár a parancs kiadásával.
Kulja András nagyon várja Takács Péter válaszait.
Az adatokból az látszik, hogy elsősorban a munkaerőhiány okoz problémát, emiatt kell a leggyakrabban osztályokat bezárni.
Az életveszélyesen megsebesített exkülügyminiszter már otthon lábadozik, a kötelezően előírt pihenés mellett igyekszik pótolni lemaradásait a munka terén.
A tények és az adatok világosan cáfolják a kabinet állításait.
A szerb elnök már úton van Belgrád felé, így nem vehetett részt azokon a főbb eseményeken, amelyek miatt az Egyesült Államokba utazott.
Az első tünetek már másfél évvel ezelőtt jelentkeztek nála, de akkor még senki nem tudta, milyen betegség áll a háttérben. Az osztrák egészségügyi minisztérium kizárta a fertőzésveszélyt.
A kórházak irányításának központosítását követi az anyagellátásé. Közben már az OKFŐ is rájárhat az egészségügyi intézmények kasszájára.
Az RB Leipzig magyar válogatott kapusának szombati sérülése mégsem volt olyan súlyos.
Sokan aggódtak a 70 éves ferencvárosi legendás futballistáért, aki szívműtéten esett át.
Donald Trump gyorsan szólt, hogy nem akar szigorítani a fegyverviselési szabályokon.
A fiatal nő halálát igazságügyi orvosszakértő vizsgálja.
A katolikus egyházfőt még ma hazaengedik a római Gemelli-klinikáról. Már 3-4 napja folyamatosan azt kérdezi, mikor mehet haza – mesélte Luigi Carbone, a személyes orvosa.
A kétoldali tüdőgyulladásból lábadozó katolikus egyházfőről szóló jó hírt a római Gemelli-kórház igazgatója közölte.
A szemtanúk szerint az orvos a műtét során furcsán viselkedett, utána pedig elhagyta a kórházat.Elbocsátották, az eset kivizsgálása folyamatban van.
Az orvosok prognózisa már nem „óvatos”. Az egyházfő gyógyszeres kezelését a következő napokban is kórházi körülmények között folytatják.
Hétfő délután újraindították a nem invazív gépi lélegeztetést.
Hétfőtől, a légúti fertőzések halmozódása miatt, preventív célból.
A több mint három hete kórházban lévő katolikus egyházfő imára szólított fel Ukrajnáért, Palesztináért, Izraelért, Libanonért, Mianmarért, Szudánért, Kivuért.
A kalocsai kórház gyermekosztálya nem zárt be, csak éppen gyereket nem fogad. A polgármester ugyan talált orvost az osztály élére, de nem alkalmazták, mondván, az osztály előbb-utóbb végérvényesen bezár.
Azt, hogy ez milyen mértékben vetette vissza egészségügyi állapotát, még nem tudni, orvosai a következő egy-két nap alatt végzendő vizsgálatok után tudják majd megállapítani.
Az eszközöket most más intézményekben fertőtlenítik. A Szent Borbála Kórház közölte, a helyzet megoldása folyamatban van.
Az eddigi információk alapján a katolikus egyházfő túl van a legkritikusabb szakaszon.
A szentszéki szóvivő azt közölte, nincsenek információik azzal kapcsolatban, hogy a pápa meddig marad kórházban, és azt sem tudják, hogy vasárnap délben meg tud-e jelenni a klinika ablakában a hívők üdvözlésére.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a gyerek ellátása és halála nem hozható összefüggésbe a kalocsai Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházzal. Állítják, a házi gyermekorvos utalta kórházba a kicsit, akit a felajánlott mentő helyett a családja szállított Bajára.
A kalocsai kórház az üggyel kapcsolatban hírzárlatot rendelt el.
A katolikus egyházfőn kedd este CT-vizsgálatot végeztek, az enyhe veseelégtelenségét pedig kontrollálják.
A katolikus egyházfő állapota azt is megengedte, hogy a kórházi lakórészében követhesse a délelőtti szentmisét.
A 88 éves katolikus egyházfő üzenetet küldött a híveknek, külön megemlítve az őt ápoló kórház orvosait és egészségügyi dolgozóit.