Embermilliók számára nagy jelentőséggel bír az a pillanat, amikor a római katolikus egyház új vezetőt kap. Ez a hívekből lelki és érzelmi impulzust vált ki. Rendben van – gondolhatnánk –, hiszen egy közösség életében történt valami nagy jelentőségű esemény. De menjünk tovább, várnak ránk a dolgos hétköznapok! Vár a munka. Munka, ami szintén embermilliók életének alapja, gazdaságok nélkülözhetetlen eleme.
A világ társadalmai, gazdaságai, kultúrái nem egymástól független, zárt rendszerek. Ellenkezőleg. Ez egy hatalmas nyitott rendszer, amelyben minden mindennel összefügg.
Mi a kapcsolat a munka világa és a római pápa között? Nos, szerintem egészen egyszerű. A pápa a megválasztásakor felveszi azt a nevet, amely üzenetet hordoz a világnak, és e névhez kapcsolódóan valamilyen eszmeiséget képvisel. Ez végigkíséri és meghatározza a tevékenységét.
Habemus papam! Az új pápát XIV. Leó néven ismerjük. A sorban őt ezen a néven megelőző XIII. Leó a dolgozó emberek számára kiemelkedő jelentőségű egyházfő volt. Jelentőségét az 1891. május 15-én kiadott enciklikája, a Rerum novarum - új dolgok, új ügyeink – hordozza leginkább. Ebben a körlevélben a pápa olyan, számunkra fontos témákban foglalt állást, mint a munkások gazdasági helyzete, társadalmi szerepe, a dolgozók jogai, a szakszervezetek szükségessége, jelentősége. Gondolatai, kijelentései, útmutatása egyértelműen azt üzenik, hogy a dolgozó ember érték a társadalom számára, aki nélkül nem létezik gazdasági teljesítmény: „a munkásoknak olyan nagy a szerepük és jelentőségük, hogy valójában kizárólag az ő munkájukból származik az állam gazdagsága”.
A pápa azt is kijelentette, hogy vétek megsérteni a munkás jogait, ideértve a méltányos bérhez, egészséghez, a szakszervezet alakításához való jogot.
Megállapította, hogy az államnak kiemelt feladata őrizni a munkavállalók jóllétét, az egészséghez, magánélethez való jogát, és egyensúlyt tartani a gazdasági szereplők között azzal, hogy a tőke erejét nem engedi túlterjeszkedni. A körlevélben ugyanis leszögezte, „a munkáltatók jogait és kötelességeit megfelelő összhangba kell hozni a munkások jogaival és kötelességeivel”. A bérrel kapcsolatban is találunk konkrét megfogalmazást az írásában: ” A munkabér legyen elégséges a tisztességes élethez, családfenntartáshoz s ahhoz is, hogy a munkás valamit megtakaríthasson”.
Mai szemmel nézve a XIII. Leó írásában foglalt elvárásokat, meg kell állapítanunk, hogy a munkásság helyzete 1891-hez képest egyáltalán nem az elvárható mértékben javult.
Miként lehetne elmagyarázni XIII. Leónak a munkaidőkeretet a vele járó mínusz órákkal? Teljesül-e a szentatya által megfogalmazott elvárás, hogy a dolgozó embernek legyen elég ideje a pihenésre, a családjára? A XIX.-XX. század fordulóján komoly célként lebegett a szakszervezetek előtt a sokat emlegetett 3x8 óra. Munka, pihenés, szórakozás. Korunkban viszont nem ez a jellemző. Érthető-e, hogy miért vannak hétvégi túlórák a gyárakban, amikor alig döcög a gazdaság, és a bérek nem tudnak lépést tartani az inflációval? Sokszor maguk a mai dolgozók sem értik ezt a helyzetet. Valójában ott tartunk, mint száz éve. De még ez sem igaz. Értené a pápa a megvonható bónuszokat, cafeteriát? Mert 1891-ben ilyesmi aligha létezett. Elfogadná-e a saját korában oly felvilágosult pápa a XIX. századból, hogy a munkaerőkölcsönzés nem a jogfosztásról, a modernkori rabszolgaságról szól?
Mi a helyzet a szakszervezetekkel? XIII. Leó nagy jelentőséget tulajdonított a dolgozók önszerveződésének, azt alapvető jognak és tekintette. „A munkások önsegélyezése terén fontosak a munkásegyesületek és szervezetek….vagy külön szakszervezetekbe kell tömörülniük, s ez a kívánatosabb”. Írta ezt akkor, amikor a tőke és a hatalom karöltve tiltotta és irtotta a szakszervezeteket. Ezen a téren sincs nagy változás. Szakszervezethez tartozni ma is sok dolgozó számára félelmetes, kockázatos. A munkáltatók többsége – az újabban nagy számban megjelent ázsiai munkáltatók túlnyomó része – kifejezetten szakszervezetellenes.
Felvetődik a kérdés, vajon XIV. Leó szerint XIX. századi elődje ilyen jövőt képzelt-e a dolgozóknak? Újra kell értelmeznünk a Rerum novarum üzenetét, vagy át kell gondolnunk a hozzá való viszonyunkat a XXI. században? Vajon most is érvényesek ezek a gondolatok, amelyek az enciklikából származnak?
Újra Leó néven állni a keresztény egyház élére, bátor és nemes vállalás. Mi, szakszervezetek és munkavállalók, bízunk abban, hogy XIV. Leó előveszi és képviseli a Rerum novarum fontos gondolatait és szellemiségét.
Sok erőt kívánunk ehhez a szentatyának!
A szerző a Vasas Szakszervezet alelnöke.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
