Ferenczfi János: Alkonyat idején

Alkonyat idején,
mikor eső permeteg
fátyla fed be mindent,
mikor hűvös párában
tompa fény fogy,
mikor a színek fáradt,
bágyadt szürkévé kopnak,
mikor állok, ázott lélekkel,
és te távolodsz,
mikor állsz, ázott lélekkel,
és távolodom.
Alkonyat idején,
mikor nincs fény,
ami visszacsillanna
tócsák vizében,
szemed tükrében,
szemem tükrében,
mikor a Föld megáll,
nem forog,
és állnak pályájukon
a csillagok,
mikor nem fut
az egér után a macska,
és nem zuhan semmi
a feketelyukba.
Mikor csak esik a szürke
csend, a végeső,
csukva a szemem,
mert késő, minden késő.